Ugrás a fő tartalomra

kismécses

nézd, az ott alumíniumban táncikál, kormos és vadóc
opál viasszal tartja magában a lelket a leértékelt kanóc
halvány, erőtlen láng az égieknek fitogtat: de tündöklése múlékony 
vonagló semmi-fény, látványát a szél neveti: s az ő kacaja gyúlékony

a vergődő csóvát szurkálja a felismerés: éles fuvallat eloltja, félhet Ő
árnyék-népszerűsége már önmagában kegyetlen: percekben mérhető
végül hűvös humorát, mint igazságot leheli szét: hamar füstté válik a mű-ártatlan
nesztelen estén álmok foszlanak szét a szélben:                                                            
                                                                                 sosem 
                                                                                           volt
                                                                                                románc
                                                                                                        így 
                                                                                                              huny                                                                                                                        ki                                                                                                                             váratlan






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

emlék-párologtató

Elpárolgó füstös memória A fejek fölül hol a glória?  Négy fal közé zárva gomolygó Ködben várakoznak a toporgók Szabadság érzéssel választottak börtönt Táblázott kiút? Innen nincs exit rögtön Lassú világban fanyar ízű az elmúló idő  Szahara szájú szeretők - igazából kik ők? Csinos arcok, formás testek: a fiatalság bonyolult és merengő Lázadás és káosz: szemfehérjék izzó mosolyában senyvedő  Hazug oxigén - fénytelen torkokból fújt mesék illannak el  Egyszerű bájukkal a lét elviselhetetlenségét tompítják el Átlátszatlan, bemattult poharak szélére száradt érzést sikálók Tükör mélyére mászó, magukra visszanézők: hamisból kiszállók Elharapott ínyrózsaszín ígéretek: remény illatú fogadalmak Múló zsibbadás után fül-zúgnak a megváltó forradalmak

Csikk és hamu

 A túlfeszültség miatt az áram, a nyugati ember alapvető szükséglete megszűnt létezni. Az emberek tudták, hogy a sötétség nem lesz állandó társuk, múlandó állapot. Mégis abban a pillanatban, hogy minden elsötétült, adrenalin szabadult fel a testekben és cselekedni kezdtek. A sötétben tapogatózva, az aki eddig fényben élt nehezen találja meg merre van az előre. Az ismerős tárgyak egyszerre lesznek jelzőkkel felaggatva. Aprók, hidegek, hegyesek. Feltűnően hangosan kezd kattogni az óra mutatója és az idő múlása valahogy megváltozik. Az olyan pillanatokban, amelyekben magunkra maradunk és tárgyaink, eszközeink láthatatlanná válnak - könnyen elhisszük, hogy a világ egy csendes hely. Zajoktól és fényektől mentesen az oly sokszor elnyomott gondolatok erőre kapnak, érzik, hogy eljött az idő. Az idő amikor összegubancolhatják harmonikusnak tűnő életünket. Autóban ültem éppen, mikor az áramszünet miatt elsötétedett. A kiadó tábla nem zizegett pirosan, a zárva felirat sem pörkölte halálra a legye