Messziről kiszúrtam az albínó férfit, aki rettentő gyorsan közeledett felém. Az egész szemhéjam remegett mintha cérnával rángatnák, a felforrósodott bőrömön szinte gőzzé vált a hideg verejték. Először kíváncsiságot éreztem, aztán félelem tódult belém. Ami talán nem meglepő, amikor egy ijesztően világos bőrű, tejfehér hajú ember egyenesen felénk tart, miközben arcán torz vonások simulnak rémisztően hideg eleggyé. A szemei valósággal megbénítottak. Valami furcsa pirosság izzott bennük, amit sem szempilla, sem szemöldök nem keretezett. Olyan érzésem támadt, hogy a férfiban nem folyik a vér, mégis sokkal erősebbnek éreztem magamnál és ez be is bizonyosodott, amikor a torkomnak esett. A nyirkos kezei úgy takarták el a barna nyakamat, akár a friss hó az udvaron heverő rozsdás vasat. Először ért hozzám fehér ember undor nélkül. Mérhetetlen szeretetet éreztem. Tudja, Apám és Anyám is így „szeretgetett” bennünket. Egészen hozzászoktam már. – mondta Káló mosolygó tekintettel és szájának szélső í