Fáradt, öreg csontjaival nyekergő hanggal kelt fel, de a olajozatlan sírás nem az ágyból jött. Végtelenül szomorú napokat élt meg. Magányossága felemésztette őt. Egyetlen örömét unokáiban lelte. Akik viszont nem keresték őt. Négy unokából csak kettő vette a modern életből való kizökkenéssel járó fáradtságot és látogatta meg heti rendszerességgel nagymamáját. De Vera, mert így hívták az öreg hölgyet, valamiért mégis csak egyet dédelgetett halkan, csendben. Leányának első kislányát, aki szerelemgyerekként fogant és nagy port kavart a nyugodt kisváros lakótelepének első emeleti 2 szobás lakásában. Ő volt az aki miatt képes volt hajnalban kimenni a buszpályaudvarra, mert előző nap azt mondta: holnap, lehet, hogy a 7:50-essel megyek. Bármily meglepő ő ötkor felkelt, komótosan kiballagott és szétfeszegette a sokat látott szemeket a lezárt szemhéjak alól. Tornázott egy kicsit, mert mindig szokott. Kávét főzött és nagyon lassan, fájdalmak közepette felöltözött. Majd, hogy elviselhetővé tegye e