Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

DIREKTPOZITÍV

KATTINTÁSRA MEGMEREVEDŐ MOSOLYOD
A KEZEMBEN HŰLT FAGYOTT PIXELEKKÉ
AMIKET EMBER-ERŐ BIRTOKLÓAN OSTROMOL
A SZÍVEMBEN SIKÍTVA ALAKUL TISZTELETTÉ

VÁNDOR HÚSDARABBA CEFETÜL KAPASZKODTAM
A ROHADÁSNAK INDULÓHOZ NEM RAGASZKODTAM
GYÖNYÖRŰ ÉLESEN ŐSZINTE SEBEK HELYETT
CAFATOS ÉLŰRE SZAGGATTÁL SZÍVET NEKEM

SEJTJEINK NEM TAPADTAK, POROS LETT A RAGASZTÓ
EGY VIRÁGZÓ KERT TERMÉKETLENÍTÉSE AGGASZTÓ
MARADÉK FÖLDET IS ELVITTED TŐLEM, ABBA ÜLTETSZ
ÉRZED A SÁR ILLATÁT? ÁZTATÓ KÖNNYEKKEL BÜNTETSZ

SZÚRÓS ÁGAKBÓL ÖSSZEESZKÁBÁLT LÉLEKTORNYOMON 
SZÁNALMASAN EGYENSÚLYOZ SZEMEM A HORIZONTON
FENTRŐL LÁTOM IGAZÁN, MILYEN VILÁGOT HAGYTAM ODALENN
A MARADÉKOT FELFELÉ MENET HULLAJTOTTAM: 
M I N D E N
O D A L E T T

Legutóbbi bejegyzések

emlék-párologtató

Elpárolgó füstös memória A fejek fölül hol a glória? 
Négy fal közé zárva gomolygó Ködben várakoznak a toporgók
Szabadság érzéssel választottak börtönt Táblázott kiút? Innen nincs exit rögtön
Lassú világban fanyar ízű az elmúló idő  Szahara szájú szeretők - igazából kik ők?
Csinos arcok, formás testek: a fiatalság bonyolult és merengő Lázadás és káosz: szemfehérjék izzó mosolyában senyvedő 
Hazug oxigén - fénytelen torkokból fújt mesék illannak el  Egyszerű bájukkal a lét elviselhetetlenségét tompítják el
Átlátszatlan, bemattult poharak szélére száradt érzést sikálók Tükör mélyére mászó, magukra visszanézők: hamisból kiszállók
Elharapott ínyrózsaszín ígéretek: remény illatú fogadalmak Múló zsibbadás után fül-zúgnak a megváltó forradalmak


Nagyok

Alternatív valóságban foltos csipketeríték
Erőtlen nap szív rokon-arcokat fakóra épp
Halványodó élet - függőleges képkeretben
Kövült porcukor a szívek helyén képzeletben

Időszerű találkozás, fűrészpor takarja a jeget
Lépések: egyszerre tágítják és szűkítik a teret 
Ház közepe felé tartva verbálisan támadnak
Dimenziók pusziként csattannak egymásnak

Szálkás küszöbön átlépve, a felnőtt alárendelt gyerek
Nehézséget nem okoz, hisz egyből beugrik a szerep
Megnyugvást tálalnak vacsorára csorba tányérokba
Aranyló orvosság: vérré válik a fáradt árnyékokban

Errefelé az Idő múlását import sorozatokban mérik
Napközben, a szöszmötölés órányi szünetében nézik
Világ, esemény, közélet - a tévé az értelmezést kínálja
A keserédes ízvilágot túlélhető dózisokban diktálja
Sűrű menetrendet kultiválják a szokásos kérdések
A dialógusra a háttérben futó szappanopera féltékeny
Kincsek selyemkendőben, szerencsét hozó Őseim
Múlandó szépet, mint Életet örök elfogadó Hőseim

lét-elem

Kis fekete akkumulátor, selejtségét ezüst betűk rejtik
A leírás elegáns titkot őriz, az olvasók nem is sejtik

Újszerű külső: vékony, ha kínos is, mégis kicsit lapos
Hidegben gyorsabban merül, ha a töltés nem alapos

Végső energiáig szolgál a jószág, mérhető milyen sugárzó
Helyesen tartva messze kísérő, mély hiányérzetet fugázó

Efféle veszélyes alkatrész, élethű vázban is föllelhető
Mérnökhiba eredménye: kizárólag szeretettel tölthető

Életjátszma: mindenki merül-töltődik. Hol van a jó dokkoló?
Az otthon - amibe passzol a test - a nyugtalanságot blokkoló

Napközben láthatatlan kémia: forrósodó sav, fel tud robbanni
A tudattól: olyan töltő vár rá, kitől a szíve meg tud dobbanni

Cirillről fordított értelmezhetetlen kézikönyv már nem elérhető
Az érzés, ami a csatlakoztatást követi, a töltődő lélekben mérhető



aki éjjel..

a műanyag pohár eldobható, nem kérdés
használttá a tiszta is könnyen rontható

felszínes helyről inni üdítő érzés
vibráló városi lelket összeroppantó

sok hiábavaló pohártöltögetés után valódit keresel és ez igazi áldás

remegő kézzel festettet kutatsz bután  felhajtod a korai piacot: Ő vár rád marasztalni akarónak igazi melós szépség
idő míg száj és perem egymásra talál porcelán csészében kortyolható mélység
sűrűjében teafű, abból oldódik a halál 







kismécses

nézd, az ott alumíniumban táncikál, kormos és vadóc
opál viasszal tartja magában a lelket a leértékelt kanóc halvány, erőtlen láng az égieknek fitogtat: de tündöklése múlékony  vonagló semmi-fény, látványát a szél neveti: s az ő kacaja gyúlékony

a vergődő csóvát szurkálja a felismerés: éles fuvallat eloltja, félhet Ő
árnyék-népszerűsége már önmagában kegyetlen: percekben mérhető
végül hűvös humorát, mint igazságot leheli szét: hamar füstté válik a mű-ártatlan nesztelen estén álmok foszlanak szét a szélben:  
                                                                                 sosem 
                                                                                           volt
                                                                                                románc
                                                                                                        így 
                                                                                                  …

csőlátás

zöld szemek alján feneketlen kút, nem áll víz ott
túlcsorduló érzéseket kivezető örök-forrást sírok

törékeny újságpapír - betűk, kontextus - átlátom
az instant messzelátót nyirkos tenyérrel formázom

fókuszban a szégyenlős táj, ősz-színekkel takarózik
a horizontot kémlelem, miközben a kétely vakarózik

vad és szelíd szikrákat szórnak az illékony képzetek
szűk távcső keresztmetszetében szorítom a két kezed

félek éles könnyeket szül a gondolat, ha torkomon akad
döntök: hallhatóvá gyúrom még ha viszonzatlan is marad

elárulom félszegen: kettőnket látom egy poszterszerű helyen
vakít a szerelem, melengető fények kápráznak a szemüvegen