Ha biggyed a szánk a Jelenben, találunk mosolyt a Múltban. Ha fázunk a Mostban, a Holnap lehet a takarónk. A jelenben sosem lehet elég jó. A Pillanatban élni nehéz. Ha erősen koncentrálsz, hogy megélj egy pillanatot, akkor az már huss el is röppent. Rohanás az egész. Ritka dolog, amikor az Élet hagyja, hogy belefeledkezz valamibe. Igazából persze Te és Én nem hagyjuk, Mi magunknak! A Pillanatra sosem jut Idő! A Pillanat, amit annyira várunk sosem jön el! Elmúlik. S aztán a következő. És az azutáni. Nincs időd rá. Nincs időm rá. Nincs időnk rá. Neked. Nekem. Nekünk. A Pillanat mindig a múltban révedez. A Pillanat mindig a jövőbe vágyakozik. A múltban Ott volt. A jövőben Ott lesz. Valójában az egész egy pihe, amit az orrunk előtt fújdolgál a Szél ide-oda. Én Most azt hiszem a Múltban a markomban volt, de valójában Most lehetne az Enyém igazán, csak a Jelen problémái a tekintetemet a Holnap felé terelik, mert a Mában minden rossz, késő, sok, elcsépelt, unalmas, fárasztó, zavaros, érthetet