Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2018

Szelek szárnyán

Bárcsak lehetnék a sas szárnyán a bolha Jelentéktelen életért a látvány kárpótolna Magasság és mélység, a szívem elrabolta Gondoskodása repít a rég áhított honba Fény gyúlna bennem a tolladba kapaszkodva Idegenvezetést kérnék a végtelen, égi pokolba Földi láncaimat szétbontaná a tiszta áramlat Kásásra fagyott véremet felforralná a Nap  Útitársam, bízz bennem: A szakadékból igazi a start Vég nélkül utaznék veled: S az lenne mi életben tart

Méhkirálynő

Királynőnek gondolták, míg ő belül szenvedett Áldatlan állapotában halvány álmot kergetett  Irigyei voltak, nem látták csak szépnek, jónak Néhányan hozzászóltak, voltak kik behódoltak Alig hallotta a belső zsongástól, hogy létezni miért jó Ha beszéltek hozzá rengetegszer nem jutott be az infó Gondosan hangszigetelt szerkezet a fej, alig hallatszott Pedig a nyakán egy méhkas volt, odabent méhraj rajzott Potrohos gondolatok ezrei repdestek apró kaptárjában Fáradhatatlanul rendezni próbálta nyilvános naptárában Kevesen sejtették zárt fogsora mögött a méhek zaját  Kívülről nézték, nem észlelték a fiatal nő valódi baját Kóstolgatták vélt tökéletességét: Édes a méz közelében? De kevesen láttak át a testnek hívott, örökölt köteléken Kegyetlen élet az, amiben mindenkinek meg kell felelned Saját lelkeden átlépve éred el, hogy más elégedett lehessen Megoldatlan, látens problémára szüntelen keresett megoldást Közben büszkesége csitította, egyedül kell elérni a feloldozást Ösztönösen kereste a méh

Égésveszély

Arcomon barázdák, sós könnyeimet rég itták Kiszáradt csatornák, ragyogó szép pupillák Ahogy rám nézel, bennem felcsillan a fény Lábamból fejemre kúszik a halvány remény Az érzésektől hiába menekülök fejvesztve én Szeretik a kihívást, követnek tüskék rejtekén Hónapokon át szaladtam előlük, sebzett vadként Az eszem a szívem fojtotta meg, ott voltam rabként Kitartó, kegyetlen, üldöz - padlón sem fog a fék Begörcsölt lábbal is nyomom, de jön a szakadék Nyitott autóban zuhanok veled az édes pokol felé Idő? Semmi sincs, mégis itt van minden errefelé Utolértél végre, üdvözöllek! Jó ötlet ez, nem tudom? Tűzálló ruhámat leveszed és messzire dobod az ablakon  Így most már védtelenül hullunk alá, Te és Én esztelenül Haladunk az izzó magma felé, s egybeforrunk meztelenül

Szignózva

Névtelen festőművész, a szignója megéget Hit és ima érte remeg, művészete negédes Szétunott életeket borogat fel fenekestül Illene tisztelnie a lelkeket kész keretestül Széles világban mindenmentes lap elvétve akad     Hígítós ecsetével alakítja, mi az előzőkből maradt Nem alkot igazán, ha csak a vásznakra tegel Ártatlan kérdésre, igaz-e? mily hamisan felel Foltozott vásznamat festékréteggel kínálom neki Színek, hangok, végtelenség - jövőmet ráfestheti Szégyellnem kéne? Néhol domborodik a festék  Holdbéli tájon talál életet - erről szól a festmény