ohmyheavysoul

Napjaink nemes női, szégyen szemre felmenőik sem tisztelik, Családjukat, országukat sem ismerik, de tehetségük lazán elismerik. Lábukat büszkén teszik szét - szanaszét csuklanak a buliban Sminkjük izzad, mialatt tömegnyomor van a bugyiban. Természetesen mű a csaj, 3D műszempillája például tuti van. Egy kis sültkrumplival sokáig elvan, mozgatórugóként vodkanarancsot szörcsög. Mindegy neki merre, hová, csak négykeréken. Rögzít a drága, persze fényképen: Ha bömcsiben csillog a kamu kristály&csokibarna dekoltázs: egekben a népszerűsége. Eszméletlen milyen hisztis mind, de téged indokolatlanul vesztesnek hív Mert nem költesz rá eleget és ajándék + rózsacsokor híján most az instájára mit tegyen? Írni, olvasni? LUXUS. Nemondmá', azt minek? Kétezertizenötben az internet az életmentő vized. A rövidítés a menő, nem az irodalom, ha világít az alma, akkor minden rendben vagyon . Versikék azért vannak, ezt hallom a buliban: "A lábamat szétteszem, jajj hová lett, akinek Szaladok, rohano

Minden osztályban van egy szájhős és mindig van egy áldozat, akit kiválaszt magának. Ilyen egyszerű lenne? Vajon tényleg az áldozat az, akit sajnálni kell? Vajon mi lappang a látszólag erősebb, bántó fél elméjében a hangos szavak mögött? Történetünkben adott két főszereplő. Tanár és diák. Szakáll és Góré. A kék oldalon a boldogíthatatlan ember, az örök szomorúság: egy elhagyott férj, egy becsődölt apa, egy nélkülöző tanár, egy magányos férfi. Vele szemben pirosan izzik a zabolázatlan erő, a tajtékos ficsúr: egy meg nem értett gyermek, egy hatalomvágyó fiú, egy elviselhetetlen tanuló, egy boldogíthatatlan ember. A látszat ellenére, ők ketten egészen hasonlóak. Kettejük viszonyában állandó harcot vív a vonzás és a taszítás. Akárcsak egy mágnesrúd két különböző pólusa. Ha a két személy egy légtérbe kerül, érezni, sőt szinte látni lehet a feszültséget – pont, mint az általános iskolai kísérletben. Ilyenkor a szemek a belső zavarodottságot elrejtve, egyfelé merednek. A hangsúly a pólusokon