Ugrás a fő tartalomra

Önkasztráló frusztráló EUnuch

Hiába minden, tinilányt rejteget a fejed
Hisztizel: embersegged a földhöz vered 

Neked semmi nem elég, semmi nem jó
Önértékeléseddel határokon vágtat a ló

Magas vagy és onnan nézel le mindenkit
Ész, erény, férfiasság - rég nincsenek itt

Kitartóan oltod a nőd, ettől igazi férfi lehetsz
A négy fal között egyedül meg sírva remegsz

Nem vagy boldog, sötétben sejted már: nincs Éned
Savanyú képű Ausländer legalább idehaza kéne élned

"Csüccs' ölembe, elmesélem! Én fizetem a kört!
Minden magyar ki itthon marad billogozott ökör"

Azta, hűha micsoda vehemens, határozott tag, DE
Mintha sántítana, amit mondasz és amilyen vagy

Egyszer majd rájössz ha nem lesz mivel hugyozni
Saját magad heréled ki, ha a hobbid szájjal bunyózni

Fogsz te még azon keseregni, mit kellett volna másképp
Te életed, úgy alakítsd, hogy legyen aki havi egyszer átlép

Ideje tükörbe nézni, közel a negyedik X - talán jó ha tudod: ciki vagy
Ha érdekel kifejtem, beszélhetünk: persze csak ha megfelel a női agy






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

emlék-párologtató

Elpárolgó füstös memória A fejek fölül hol a glória?  Négy fal közé zárva gomolygó Ködben várakoznak a toporgók Szabadság érzéssel választottak börtönt Táblázott kiút? Innen nincs exit rögtön Lassú világban fanyar ízű az elmúló idő  Szahara szájú szeretők - igazából kik ők? Csinos arcok, formás testek: a fiatalság bonyolult és merengő Lázadás és káosz: szemfehérjék izzó mosolyában senyvedő  Hazug oxigén - fénytelen torkokból fújt mesék illannak el  Egyszerű bájukkal a lét elviselhetetlenségét tompítják el Átlátszatlan, bemattult poharak szélére száradt érzést sikálók Tükör mélyére mászó, magukra visszanézők: hamisból kiszállók Elharapott ínyrózsaszín ígéretek: remény illatú fogadalmak Múló zsibbadás után fül-zúgnak a megváltó forradalmak

csőlátás

zöld szemek alján feneketlen kút, nem áll víz ott túlcsorduló érzéseket kivezető örök-forrást sírok törékeny újságpapír - betűk, kontextus - átlátom az instant messzelátót nyirkos tenyérrel formázom fókuszban a szégyenlős táj, ősz-színekkel takarózik a horizontot kémlelem, miközben a kétely vakarózik vad és szelíd szikrákat szórnak az illékony képzetek szűk távcső keresztmetszetében szorítom a két kezed félek éles könnyeket szül a gondolat, ha torkomon akad döntök: hallhatóvá gyúrom még ha viszonzatlan is marad elárulom félszegen: kettőnket látom egy poszterszerű helyen vakít a szerelem, melengető fények kápráznak a szemüvegen

aki éjjel..

a műanyag pohár el dobható, nem kérdé s használttá a tiszta is könnyen rontható felszínes helyről inni  üdítő érzés vibráló városi lelket összeroppantó sok hiábavaló pohártöltögetés után valódit keresel és ez igazi áldás remegő kézzel festettet kutatsz bután  felhajtod a korai piacot: Ő vár rád   marasztalni akarónak igazi melós szépség idő míg száj és perem egymásra talál   porcelán csészében kortyolható mélység sűrűjében teafű, abból oldódik a halál  Hitka Viktória - Porcelán csésze