Ugrás a fő tartalomra

Minden madár ..

Csapott szárnyú pillangó egyre magasabbra repül
Madárrajt tol maga előtt a vihar, az idő hidegre hűl

Szelek szárnyán küzdelem, hullámzó az élvezet
Cseppek között szlalomozó verebeket észlelek

Idilli kép, ahogy a lepkepár szorosan összebújik
A madarak irigyek, mert rájuk csak az eső hullik

Pocsolyában vergődik egy közönséges veréb
Picike nagyon kitartó, várja a tündérmesét

Különlegesről ábrándozik a lepkegyűjtés bolondja
De az ínyenc lepke gyémántra száll, nem koromra

Tisztes távolból is rettentően szánalmas a madárka
Eszközei sajnos sosem voltak a pillangófogásra

Szeretné hosszú gombostűre húzni a hiányzót
Érettségi inggallérra tűzve ékítené a leányzót

Vakon van, elképzeléséhez rendkívül hűséges
A terveihez gyűjtögetett víz igencsak bőséges

Kék égbolton szálló lepkepár boldogan fáradt
A napsütés szárítja a vizet, így pihegnek párat

Vérszemű veréb nyomukban a fegyvertárral
Feszülten csapdos, hogy csapást mérjen modorával 

Gyémántom,pillangóm! A bolhás madár pocskondiáz
Maró nyált köpköd szárnyamra, ettől a hideg kiráz

Zavard el a szárnyast: "Tollászkodj, vergődj a fajtádra!" 
A lepkék szerelme nem tartozik holmi veréb pajtásra


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

emlék-párologtató

Elpárolgó füstös memória A fejek fölül hol a glória?  Négy fal közé zárva gomolygó Ködben várakoznak a toporgók Szabadság érzéssel választottak börtönt Táblázott kiút? Innen nincs exit rögtön Lassú világban fanyar ízű az elmúló idő  Szahara szájú szeretők - igazából kik ők? Csinos arcok, formás testek: a fiatalság bonyolult és merengő Lázadás és káosz: szemfehérjék izzó mosolyában senyvedő  Hazug oxigén - fénytelen torkokból fújt mesék illannak el  Egyszerű bájukkal a lét elviselhetetlenségét tompítják el Átlátszatlan, bemattult poharak szélére száradt érzést sikálók Tükör mélyére mászó, magukra visszanézők: hamisból kiszállók Elharapott ínyrózsaszín ígéretek: remény illatú fogadalmak Múló zsibbadás után fül-zúgnak a megváltó forradalmak

csőlátás

zöld szemek alján feneketlen kút, nem áll víz ott túlcsorduló érzéseket kivezető örök-forrást sírok törékeny újságpapír - betűk, kontextus - átlátom az instant messzelátót nyirkos tenyérrel formázom fókuszban a szégyenlős táj, ősz-színekkel takarózik a horizontot kémlelem, miközben a kétely vakarózik vad és szelíd szikrákat szórnak az illékony képzetek szűk távcső keresztmetszetében szorítom a két kezed félek éles könnyeket szül a gondolat, ha torkomon akad döntök: hallhatóvá gyúrom még ha viszonzatlan is marad elárulom félszegen: kettőnket látom egy poszterszerű helyen vakít a szerelem, melengető fények kápráznak a szemüvegen

aki éjjel..

a műanyag pohár el dobható, nem kérdé s használttá a tiszta is könnyen rontható felszínes helyről inni  üdítő érzés vibráló városi lelket összeroppantó sok hiábavaló pohártöltögetés után valódit keresel és ez igazi áldás remegő kézzel festettet kutatsz bután  felhajtod a korai piacot: Ő vár rád   marasztalni akarónak igazi melós szépség idő míg száj és perem egymásra talál   porcelán csészében kortyolható mélység sűrűjében teafű, abból oldódik a halál  Hitka Viktória - Porcelán csésze