Ugrás a fő tartalomra

Zsíros kézzel

Évek, emlékek
Tálak, vendégek
Érzések, festmények
Lábak, ebédek

Vasárnapi téma lettem
Érdekes
Hisz korábban én is ott ettem
Végzetes

Szerelemnek bizonyult
Nem bírálom
Ültél felette és most a hideg levest
Nem kívánod

Fagyott zsírként fölöztél le
Pedig régen húsok sültek bennem
Pincekőre raktál, kihűtöttél
Félrebasztál - nem hittél bennem

Hétvégi leves gőze fölött merengj el
Miért lett e tojó darabokra szedve?
Tét már nincs, kezeid közül kicsúsztam
Torkodon ne akadjon a csont, öblíts roséval

A kezedről a zsírt, kérlek töröld majd másba
Foltos szerelmünk emlékét viselje ő derekán
Talán megtalálod, beleszeretsz a jó ruhásba
Aki mellett tenni fogsz és férfi leszel: karakán.


Megjegyzések

  1. Drága Dius! Érzem, hogy nagyon fáj, de ha kicsit is vigasztal a költészetednek jót tesz. Remélem nem érted félre! Nagy ölelés!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

emlék-párologtató

Elpárolgó füstös memória A fejek fölül hol a glória?  Négy fal közé zárva gomolygó Ködben várakoznak a toporgók Szabadság érzéssel választottak börtönt Táblázott kiút? Innen nincs exit rögtön Lassú világban fanyar ízű az elmúló idő  Szahara szájú szeretők - igazából kik ők? Csinos arcok, formás testek: a fiatalság bonyolult és merengő Lázadás és káosz: szemfehérjék izzó mosolyában senyvedő  Hazug oxigén - fénytelen torkokból fújt mesék illannak el  Egyszerű bájukkal a lét elviselhetetlenségét tompítják el Átlátszatlan, bemattult poharak szélére száradt érzést sikálók Tükör mélyére mászó, magukra visszanézők: hamisból kiszállók Elharapott ínyrózsaszín ígéretek: remény illatú fogadalmak Múló zsibbadás után fül-zúgnak a megváltó forradalmak

csőlátás

zöld szemek alján feneketlen kút, nem áll víz ott túlcsorduló érzéseket kivezető örök-forrást sírok törékeny újságpapír - betűk, kontextus - átlátom az instant messzelátót nyirkos tenyérrel formázom fókuszban a szégyenlős táj, ősz-színekkel takarózik a horizontot kémlelem, miközben a kétely vakarózik vad és szelíd szikrákat szórnak az illékony képzetek szűk távcső keresztmetszetében szorítom a két kezed félek éles könnyeket szül a gondolat, ha torkomon akad döntök: hallhatóvá gyúrom még ha viszonzatlan is marad elárulom félszegen: kettőnket látom egy poszterszerű helyen vakít a szerelem, melengető fények kápráznak a szemüvegen

aki éjjel..

a műanyag pohár el dobható, nem kérdé s használttá a tiszta is könnyen rontható felszínes helyről inni  üdítő érzés vibráló városi lelket összeroppantó sok hiábavaló pohártöltögetés után valódit keresel és ez igazi áldás remegő kézzel festettet kutatsz bután  felhajtod a korai piacot: Ő vár rád   marasztalni akarónak igazi melós szépség idő míg száj és perem egymásra talál   porcelán csészében kortyolható mélység sűrűjében teafű, abból oldódik a halál  Hitka Viktória - Porcelán csésze