A kötelező ébresztőnél később nem, de korábban azért lehetett kelni. 04:30 - 05:00. A cellából a teremtő gondolatok segítségével rendszeresen ez a hajnali félóra menekített ki. A testem továbbra is ott feküdt az átlátszóra dörzsölt, szürkésfehér lepedőn, ugyanakkor a lelkem szerzeteseket megszégyenítve lebegett tova. Ilyenkor hazalátogattam a falumba, és illedelmesen elmondtam a boltos Ági néninek, hogy lehet pórul járni a számla nélkül árusított házi süteménnyel és a kocsmárosnak is elbeszéltem, hogy milyen bírságokra számíthat, ha a Pista bácsi cukros, házi pálinkáját méri ki a kávéspoharakba. Elmagyaráztam a helyi vagányoknak, hogy az igaz szerelem még ötszáz forintba sem kerül, mégis egészségesebb drog, mint a pince-séfektől vásárolt, mérgező kemikáliákkal átitatott növény. Mindkét nemnek tartottam biológiaórát. Emészthetővé tettem, hogy a nő egyenrangú a férfival és egy kapcsolatban nem tompa tárgyakkal kell a tiszteletet kivívni. Felhívtam a figyelmet az oktatás fontosságára és arra, hogy az iskolákat nem kellene holmi melegedő hellyé degradálni. Reggelente így bámultam a porózus betonplafont az éberség határán és a szülőfalumban jótékonykodtam.
Élvezem a börtönt. Tulajdonképpen egy percét sem fogvatartásként élem meg. Minden egyes napot szigorú menetrend szerint kell lebonyolítani, ez rendszert és tartást ad az életemnek, ami korábban inkább az ujjaim között szétfolyó homokra hasonlított. Megfoghatatlan, idill nélküli, rémisztően hosszú évek, amiket valószínűleg sosem felejtek majd el.
A lehetőségekhez mérten szeretek szépen beszélni a múltamról és igyekszem nem elragadtatni magam. Az igazat megvallva, a gyerekkoromban tapasztalt mélység kellett ahhoz, hogy megtanuljam, hogyan kell a magasba vágyni. A történtek olyan emberré tettek, aki nem szégyelli, hogy a célt csak fokozatosan éri el és nem felejt el minden apró sikernél megállni egy pillanatra és visszatekinteni oda - az éjsötét verembe, a démonok közé - ahonnan elindult. Az én igazi segítségem az önmegvalósításban a családom. De nem éppen úgy, ahogy másoknak. Nekem nem támaszaim: Üldözőim. Nekem nem példaképeim: Megvetettjeim. Nekem nem bátorítóim: Eltipróim. Életem elsődleges célja, hogy a szüleim bűneiért vezekeljek. Jó emberré kell válnom, még ha romokra kell várat építenem, akkor is.
Diétára szántam rá magamat. Most éppen ezért írok levelet Lolának. Úgy döntöttem nem ehetek gyűlöletet egész hátralévő életemben. A továbbiakban az őszinte megbocsátás és az erőn felüli igyekezet étrendjét igyekszem betartani. Lola lehet az én diétás csodaszerem. A húgom, akit évek óta nem láttam. Akinek csak az aranybarna bőrére emlékszem kristálytisztán. Ő az, akiben a tanult romlottság már elnyomta a veleszületett reményt, de talán a maró elegy még semlegesíthető.
Egyre többet gondolok rá.
Hol lehet? Mit csinál? Milyen útra lépett? Segíthetek még neki? Ő segíthet-e nekem? Vajon haragszik rám?
Sok bennem a kétely. Nem tudom, hogy mit írhatnék, de talán egy üres levél is elég lenne, mert ő is csak a jelre vár, hogy léphessen.
Kuc kuc Lola!
Szeretnélek látni.
Segítenél?
szunni-Káló
Megjegyzések
Megjegyzés küldése