Ugrás a fő tartalomra

Szórakozni jár a magyar

  A reggel őszies volt, délelőtt kitavaszodott, de amint lement a nap, a pár órára feledésbe merült tél, hűvös széllel jelezte, hogy ő még azért itt van. Mindenkit roppant váratlanul ért a hétvége, ami olyan hamar eljött öt kitartóan átdolgozott nap után.(irónia, ne kövezz) Nagy nap volt a mai. 
  Észak-Magyarország. Nógrád megye. Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet.
A gyönyörű hegy lábánál szombatonként zajt csaptak - ilyenkor kivételesen nem hajtóvadászat céljából karistoltak a szakavatott kezek, bár abban egyetérthetünk, hogy fellelhető némi hasonlóság a vadászat és a szórakozás(mint kényszercselekvés) között. 
  Diszkó. Maradjunk a hasonlatoknál; a közelből minden fiatal ide járt űzni, hajtani a vadat, de volt olyan is, aki munkahelyként tekintett a helyre. Ez a nap sem volt más, mint a többi, én úgy döntöttem mégis szentelek neki egy kis figyelmet. Az igazság az, hogy ott voltam és bár látszólag ugyanolyan józanságát orvosolni vágyó emberként, mint a többi, mégis úgy érzem egy kicsit másképp szemléltem ezt a banális helyzetet.
  Most kérlek hunyd le a szemedet. Mindkettőt, ne less, ne csalj - ez most nem az a játék. Képzeld el, hogy otthon ülsz a lassan már megszokottá váló, magyar kilátástalanság verítékétől nedvesen. Aztán eszedbe jut, hogy túl vagy egy botrányos héten és jó lenne kikapcsolódni egy kicsit. Aztán az is eszedbe jut, hogy ma óriási parti lesz a klubban, mindössze kétszáz méterre. Ez a távolság kicsit felizgat és átfut az agyadon, hogy lecsúszhatna pár üveg folyékony kenyér és már szinte érzed is, ahogy a kellemesen hideg, zöld üveg szűk száját nyalogatod. Bizonytalanságod ekkor körülbelül fifti-fiftinél jár, de jön a megmentő, nevezzük "Nagyszájú Hugnak" és azt ígéri jó buli lesz. Hezitálsz, de gondolatban már villámgyorsan törölsz minden fejben futó applikációt és alkalmazást, energiatakarékos módra kapcsolsz és az esti szett jár a fejedben. Később a szekrény előtt hisztirohamot kapva, tízszer átöltözve, visszasírod azt az időt, amikor még nem kötöttétek meg a szóbeli megállapodást, amikor még az ország hobbija, a kolbászevős-tévébambulás volt a cél. Buli előtt azért bedobod a megmaradt salátát és finoman szólva leszarod, hogy lilahagyma is van benne. Gyors tus után, feldobod az esti sminket - szigorúan lefelé csúszkáló, rohadtul idegesítő, vizes törölközőben - kb. nyolcvanszor feljebb húzogatva. Nagy nehezen felöltözöl és megpróbálsz benne is maradni(!), majd kierőszakolod a meghízott parafadugót az orosz pezsgőből. Koccintassz és iszol a nagy büdös semmire, aztán elindulsz. A helyre érve fájó szívvel, de fizetsz, mert nem vagy már fősulis(ó, az a kivételesen bájos három év) és persze már a nőknek egy ideje nem jár az ingyenes kivételezés(a nők fizetése is férfiasodhatna egy picit). Beérve több száz lézerpont szegeződik a ruhádra, miután csekkoltak és csekkoltál, keresel egy helyet, ahonnan egy perc múlva felpattansz és meglátogatod a pultot, amit gyors szemrevételezés után közveszélyesnek ítélsz és támasztod egy kicsit nehogy már rádőljön egy gyanútlanul arra járó karszalagosra. Rendelsz, iszol. Lötyögsz, táncolsz. Egyre jobban érzed magad. Pár bókot és elismerő pillantást is begyűjtesz, köszönsz az ismerős arcoknak, némelyiknek még puszit vagy ölelést is adsz. Gondolatban persze máshol jársz. Még mindig nincs értelmes munkád(de értelmetlen sem), nincs bevételed, sem napirended. Hallod a zenét, érzed a ritmust, a testedet átjárja a zene, de igazán élvezni csak akkor tudod, ha már beütött a szesz. Megtörténik a csoda, az játszik és olyan stílust, amit vártál, de egy pillanat alatt két kalap szar pottyan váratlanul az idillbe. Bejönnek a szikár testű, kardión és partidrogokon megedződött, szilikonmellű táncoslányok(!az egyik negyven körül járt...) és megzavarnak mindent.

Forrás: https://www.facebook.com/StreetDisco

A pasik a színpad elé nyomulnak és nem törődve imidzsükkel, behajlított karral, jó magasba tartják a telefont és videózzák a két szerencsétlent.(srácok, tele az internet ingyen pornóval) Rossz akarók gondolhatják, hogy féltékenység ösztönzött efféle mondatok megszerkesztésére, de elárulom tévednek. Egyszerűen csak lohasztóan hatott a kattogós zene utáni mérhetetlen vágyamra ez a profitorientált viselkedés.(tudniillik a dj hozott "anyaggal" dolgozott és az import lányokat viber üzenetben hívta fel a színpadra) Én naívan táncolni mentem a klubba és élvezni a jól összerakott szetteket, kattogni egy kicsit és elfeledni a bánatom. Erre kaptam egy rakás marhaként viselkedő, nyálfolyató egy-felé néző csürhét, két feltűnési viszketeg, korgó gyomrú ringyót(akiket egyébként nem vetek meg, sokkal inkább sajnálok) és egy dj-t, aki szerintem nem koncentrált eléggé a zenéjére és ezáltal a közönségére sem. Csalódásomat azonban legyűrtem a szünetben, amikor a lányok elvonultak pihenni, átöltözni, szippantani, satöbbi. Később visszatértek és ledobták a maradék textilt is, megmutatták a sebészi munkát, de nem voltak kíváncsiak igazán a véleményemre. Pedig volt, na de hagyjuk is. 
 Összegezve, az este jól sikerült. A bulira 8 pontot adok. De van, ami tabu: ilyen például az elfogyasztott sörök száma, a vécélátogatások száma, a helyesen lereagált szituációk száma, az elköltött pénz mennyisége, a hazatérésem időpontja. 
 Ami viszont nem titok, hanem legszívesebben világgá kürtölném, az, hogy az este többen is írónak neveztek, szégyen nélkül őszinte örömmel vallották be, hogy olvasnak. Kényszeredett mosolyok és hazug szavak nélkül gratuláltak. Elismeréstől és alkoholtól ittasan és boldogan szaladtam haza a buliból azon a csípős hajnalon és még boldogabban láttam neki hajnal ötkor, annak a bizonyos tüzes kolbásznak.
     
 Forrás: https://www.facebook.com/StreetDisco

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gyász-színű Péntek

Sajnálom, hogy az emberek a számok és a tárgyak rabjai lettek. Mialatt a világból szép lassan kivesznek a valódi értékek, mi még csak észre sem vesszük, hogy baj van, mert az orrunknál fogva vezetnek minket. Mindig van mivel hülyíteni a népet – „tapossák csak egymást” – most pl. a kamu 70%-okkal „járnak jól” az emberek. Elborzaszt, hogy vannak, akik ész nélkül vásárolnak olyan termékeket, amikre szükségünk sincs, csak azért, hogy ki ne maradjanak valamiből. Valamiből, ami receptre fel van írva a reklámok segítségével. A helyes értékrend szerint, nem attól leszel valaki, mert megvásárolsz valamit. Ha ugyanis ez minden, amit letettél az asztalra, akkor semmi sem történt: beálltál a sorba.  Nem, az nem valódi tett, nem elismerhető cselekedet, hogy egy számlára ráírják a nevedet és birtokosa leszel egy tárgynak, ami abban a pillanatban annyit ér, amennyit adsz érte. Igazából annyit sem, mert az előállítása a tizedébe sem került. A megvásárlás pillanatától fogva csak csökken az „értéke”...

sin(x)

Grafikont kellett rajzolnom az életemről. Moncsitól kaptam hozzá színes tollat, ceruzát. Volt csillám is. Meg ragasztó.  Nehéz volt elkezdeni, aztán meg befejezni. A csillám nem kellett. Nem tudtam hova szórjam.. A filctollakból sem használtam mindet, nem volt szükségem színekre. De a végén rájöttem lehet, hogy tényleg én vagyok az a görbe, én vagyok amikor épp a nullát karcolja és én vagyok amikor a magasban küzdök a nagy boldogsággal. Ez se jó, az se jó amikor grafikonként én élem meg a hullámzást.  Hányinger. B6. De néha a vitamin sem segít:) Visszatekintve viszont az ember már azt sajnálja miért nem örökített meg minden egyes pillanatot. Mindig azon kesergünk, hogy mi volt és mi lehetett volna. Miért nem tudunk teljesen megélni egyetlen pillanatot sem és legfőképpen miért kell nekünk mindenre tudni a választ? Néha jó menni, ha úgy érzed menned kell. És lehet, hogy az ismerős sarkon túl valami vár rád. De ki Ő? Vagy mi ő? Vajon tudja,...

Tárd ki bátran II.

Ablakok. A külső üveg. Van valami groteszkség abban, ahogy az életünket éljük – tetszelgünk idegeneknek, senkik kedvében akarunk járni. Megfelelni vágyunk elvárásoknak, amelyeknek gonosz butaság az alapja. Gondoljunk csak bele, ha valamiből határozatlan, ugyanakkor véges számú darabunk van, elosztogatnánk olyanoknak, akik nem érdemlik meg? Szerintem minden egyes percért kár, amit elvesztegetünk. Nem tudom miért, de ritkán érzem azt manapság, hogy bárkit is érdekel az, ha minden rendben van. Unalmas, ha boldogság honol? Bosszantó, ha nem szűkölködünk semmiben? Fárasztó, ha másnak jól megy valami? Ez is "negatívkodás", de még mennyire. Ez is bántás. És talán nem is annak, akiről motyogunk. Talán minket emészt fel a rosszindulat, talán minket kínoz a nép betegsége a reflux, amit a temérdek emésztetlen szó okoz. Talán azért foglalkozunk másokkal, mert a saját megoldásra váró problémáinkkal nehezebb lenne. Igen. Meg kéne állni egy pillanatra és az időt venne el, de az nekünk nincs...