KÜLCSÍN&belbecs

  A szomorú tényeket elviseljük, a számoktól már nem rettenünk meg, az érzésektől annál inkább. Így amikor óriási erővel, forró gejzírként jön a felismerés: fogva tart bennünket a technika - az az igazi gyász pillanata. 

 Vegyük az én példámat. Írnom kell. Így érzem és kész. Az írások pedig valljuk be, akkor érnek igazán valamit, ha van, aki elolvassa őket. Elsősorban magamnak írok, terápiás célzattal. Azonban nem elhanyagolható tényező a visszaigazolás fontossága. Megmelengeti a szívemet, ha feltűnik valaki, aki megérti a szavaim, aki megért engem. Mert ez is én vagyok. A szavak, amiket leírok, nélkülem nem születhetnének meg – a semmiből alkotok valamit és ez számomra felbecsülhetetlen. Gondolatokból gyúrok kézzel foghatót és bár szép számmal látogatják a blogomat, ennek ellenére, egyelőre csak álom, hogy annyian kedveljék a bejegyzéseimet, mint a rövid záridővel, szépen befókuszált, rólam készült fényképeket. 

Küzdenem kell, hogy megértsem mi a különbség.

Abban minden bizonnyal egyetértünk, hogy a képeken én vagyok. Csont és izom. Idegek, fehérje, zsír. Víz és vér. Ezeket védelmezi a majd két négyzetméternyi bőr. Jön rá egy kis kence, festék. Aztán a megnyálazott száj, kimerevített szemek és egy huncut fogvillantás. Kész a kép. 

Mi az, amitől ez több, mint egy végigvezetett gondolat, egy érző mondat, egy megszemélyesített érzelem?

Igen, a fotóra ránézni egy pillanat, az írásaimat elolvasni kicsivel több időbe telne. A külcsín világában eldönteni valakiről, hogy csinos vagy sem: két másodperc. Rákattintani és betölteni egy posztot, szintén: két másodperc. Most akkor, hogy is van ez? 

Kérlek, ne rettenjetek el a betűrengetegtől – emlékezzetek vissza, volt idő, amikor még nem tudtatok olvasni és irigykedve néztétek a nagyokat, amiért nekik nem okozott nehézséget. Vért izzadtatok, hogy A-Z-ig megtanuljátok a betűket, a szabadidőtöket nem sajnálva kanyarítgattátok a pocakos B-ket és a farkincás Q-kat. Csillogó szemmel betűztétek a szavakat és hősnek éreztétek magatokat egy jól sikerült tollbamondás után. Hová lett ez a tűz?

Bízzatok bennem, az írások mögött én vagyok. Jó lenne, ha elhihetném, hogy nem minden a külsőről szól ebben a világban. És milyen jó lenne, ha egyszer elismernék azt is, ami bennem van.