Vallomás

Imádok élni. Azt pedig különösen imádom, hogy itt élhetek. Talán kissé elfogult vagyok, de Magyarország egyik legszebb pontján - szeretett szülőfalumban, Karancsalján élek. Hálás vagyok, mert a Karancs lábánál élni, olyan mint egy ajándék, amit naponta megkapsz - és erre nem lehet ráunni. Még azt sem mondanám, hogy az évtizedek alatt beégett háttér lett, semleges látvánnyá vált. Nekem minden nap egy kicsit másképp csillan meg a hegy vonalain a napsugár. Izgalommal tölt el, ahogy változik az évszakokkal. Télen hóval fedett, csak a fák szürkítik. Tavasszal nagy a nyüzsgés a hegyen - az erdő állatai élvezik a melegedő időjárást és ízlelgetik a friss hajtásokat. Nyáron pompás mélyzöldbe öltözik a hegy és már messziről hirdeti a szépségét. Számomra a Karancs, mégis ősszel a legcsodálatosabb. Személyre szóló születésnapi ajándéknak tekintem a sárgába hajló faleveleket, a csipkebokrokat, a vadnyulas mezőket, amelyek utamat keresztezik, ha sétálni indulok. 

Külön öröm, amikor kinézek az ablakon és nem a városi, szűk sikátorok tűzlétrás téglafalaival kell szembesülnöm. A szomszéd emeletes házak szürkesége helyett, egy lapos tájhoz szokott, alföldinek leírhatatlan táj tárul elém. Az élő részletek, a halkan lélegző táj minden porcikája mesterien megkomponált. Akinek már volt szerencséje és bátorsága bemutatkozni a Karancsnak, azt hiszem egyetért abban, hogy mindannyian visszatérünk. Újra, meg újra. Ez a vidék kellemes függőséget okoz - és nem kerül semmibe. Talán a kirándulások hangulata és az oxigéndús, tiszta levegő, az ami jó emlékként égeti be a meredek sétákat. Minden bizonnyal, a szívmelengető magyar gyümölcspálinka és a Karancs Kápolna alatti szalonnasütés is hozzájárul a jó egészségünkhöz. Aki szeret útnak indulni, netalán itt is túrázott már - megérti a szavaim. 

(Hálát adok, hogy van, aki lefotózzon és nem szelfiket kell készítenem magamról.)

A fővárostól nem messze, a Szentendrei-szigeten is vannak gyönyörű helyek. Ilyen például a Kisoroszi-szigetcsúcs, ami első pillantásra belopta magát a szívembe. Amikor kilátogatok ide, elönt a nyugalom és jól esik, csak úgy bámulni a Dunát. Télen, nyáron. Remélem végtelen sokszor lesz még lehetőségem naplementét csodálni, a homokban fekvő, sokat megélt, korhadt uszadékfák törzséről. 

 Magányosan biztosan más érzelmek kerítik hatalmába az embert, ha a távolba merengve, a fénylő hullámokon keresi gondolatainak értelmét. Én szerelmes szívvel és csurig boldogsággal jártam ezeken a helyeken. 

Lassan két éve, hogy így lépkedem. Harmóniában, nyugalomban. Párban. 

Köszönöm, hogy így lehet.
Boldog vagyok.   

"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, 

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, 

messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, 

testem is majd e földbe süpped el."

Radnóti Miklós - Nem tudhatom (részlet)