Ugrás a fő tartalomra

Vallomás

Imádok élni. Azt pedig különösen imádom, hogy itt élhetek. Talán kissé elfogult vagyok, de Magyarország egyik legszebb pontján - szeretett szülőfalumban, Karancsalján élek. Hálás vagyok, mert a Karancs lábánál élni, olyan mint egy ajándék, amit naponta megkapsz - és erre nem lehet ráunni. Még azt sem mondanám, hogy az évtizedek alatt beégett háttér lett, semleges látvánnyá vált. Nekem minden nap egy kicsit másképp csillan meg a hegy vonalain a napsugár. Izgalommal tölt el, ahogy változik az évszakokkal. Télen hóval fedett, csak a fák szürkítik. Tavasszal nagy a nyüzsgés a hegyen - az erdő állatai élvezik a melegedő időjárást és ízlelgetik a friss hajtásokat. Nyáron pompás mélyzöldbe öltözik a hegy és már messziről hirdeti a szépségét. Számomra a Karancs, mégis ősszel a legcsodálatosabb. Személyre szóló születésnapi ajándéknak tekintem a sárgába hajló faleveleket, a csipkebokrokat, a vadnyulas mezőket, amelyek utamat keresztezik, ha sétálni indulok. 


Külön öröm, amikor kinézek az ablakon és nem a városi, szűk sikátorok tűzlétrás téglafalaival kell szembesülnöm. A szomszéd emeletes házak szürkesége helyett, egy lapos tájhoz szokott, alföldinek leírhatatlan táj tárul elém. Az élő részletek, a halkan lélegző táj minden porcikája mesterien megkomponált. Akinek már volt szerencséje és bátorsága bemutatkozni a Karancsnak, azt hiszem egyetért abban, hogy mindannyian visszatérünk. Újra, meg újra. Ez a vidék kellemes függőséget okoz - és nem kerül semmibe. Talán a kirándulások hangulata és az oxigéndús, tiszta levegő, az ami jó emlékként égeti be a meredek sétákat. Minden bizonnyal, a szívmelengető magyar gyümölcspálinka és a Karancs Kápolna alatti szalonnasütés is hozzájárul a jó egészségünkhöz. Aki szeret útnak indulni, netalán itt is túrázott már - megérti a szavaim. 

(Hálát adok, hogy van, aki lefotózzon és nem szelfiket kell készítenem magamról.)

A fővárostól nem messze, a Szentendrei-szigeten is vannak gyönyörű helyek. Ilyen például a Kisoroszi-szigetcsúcs, ami első pillantásra belopta magát a szívembe. Amikor kilátogatok ide, elönt a nyugalom és jól esik, csak úgy bámulni a Dunát. Télen, nyáron. Remélem végtelen sokszor lesz még lehetőségem naplementét csodálni, a homokban fekvő, sokat megélt, korhadt uszadékfák törzséről. 
 Magányosan biztosan más érzelmek kerítik hatalmába az embert, ha a távolba merengve, a fénylő hullámokon keresi gondolatainak értelmét. Én szerelmes szívvel és csurig boldogsággal jártam ezeken a helyeken. 

Lassan két éve, hogy így lépkedem. Harmóniában, nyugalomban. Párban. 
Köszönöm, hogy így lehet.
Boldog vagyok.   



"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, 
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, 
messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, 
testem is majd e földbe süpped el."

Radnóti Miklós - Nem tudhatom (részlet)


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gyász-színű Péntek

Sajnálom, hogy az emberek a számok és a tárgyak rabjai lettek. Mialatt a világból szép lassan kivesznek a valódi értékek, mi még csak észre sem vesszük, hogy baj van, mert az orrunknál fogva vezetnek minket. Mindig van mivel hülyíteni a népet – „tapossák csak egymást” – most pl. a kamu 70%-okkal „járnak jól” az emberek. Elborzaszt, hogy vannak, akik ész nélkül vásárolnak olyan termékeket, amikre szükségünk sincs, csak azért, hogy ki ne maradjanak valamiből. Valamiből, ami receptre fel van írva a reklámok segítségével. A helyes értékrend szerint, nem attól leszel valaki, mert megvásárolsz valamit. Ha ugyanis ez minden, amit letettél az asztalra, akkor semmi sem történt: beálltál a sorba.  Nem, az nem valódi tett, nem elismerhető cselekedet, hogy egy számlára ráírják a nevedet és birtokosa leszel egy tárgynak, ami abban a pillanatban annyit ér, amennyit adsz érte. Igazából annyit sem, mert az előállítása a tizedébe sem került. A megvásárlás pillanatától fogva csak csökken az „értéke”...
4 megjegyzés
További információk

sin(x)

Grafikont kellett rajzolnom az életemről. Moncsitól kaptam hozzá színes tollat, ceruzát. Volt csillám is. Meg ragasztó.  Nehéz volt elkezdeni, aztán meg befejezni. A csillám nem kellett. Nem tudtam hova szórjam.. A filctollakból sem használtam mindet, nem volt szükségem színekre. De a végén rájöttem lehet, hogy tényleg én vagyok az a görbe, én vagyok amikor épp a nullát karcolja és én vagyok amikor a magasban küzdök a nagy boldogsággal. Ez se jó, az se jó amikor grafikonként én élem meg a hullámzást.  Hányinger. B6. De néha a vitamin sem segít:) Visszatekintve viszont az ember már azt sajnálja miért nem örökített meg minden egyes pillanatot. Mindig azon kesergünk, hogy mi volt és mi lehetett volna. Miért nem tudunk teljesen megélni egyetlen pillanatot sem és legfőképpen miért kell nekünk mindenre tudni a választ? Néha jó menni, ha úgy érzed menned kell. És lehet, hogy az ismerős sarkon túl valami vár rád. De ki Ő? Vagy mi ő? Vajon tudja,...
2 megjegyzés
További információk

Tárd ki bátran II.

Ablakok. A külső üveg. Van valami groteszkség abban, ahogy az életünket éljük – tetszelgünk idegeneknek, senkik kedvében akarunk járni. Megfelelni vágyunk elvárásoknak, amelyeknek gonosz butaság az alapja. Gondoljunk csak bele, ha valamiből határozatlan, ugyanakkor véges számú darabunk van, elosztogatnánk olyanoknak, akik nem érdemlik meg? Szerintem minden egyes percért kár, amit elvesztegetünk. Nem tudom miért, de ritkán érzem azt manapság, hogy bárkit is érdekel az, ha minden rendben van. Unalmas, ha boldogság honol? Bosszantó, ha nem szűkölködünk semmiben? Fárasztó, ha másnak jól megy valami? Ez is "negatívkodás", de még mennyire. Ez is bántás. És talán nem is annak, akiről motyogunk. Talán minket emészt fel a rosszindulat, talán minket kínoz a nép betegsége a reflux, amit a temérdek emésztetlen szó okoz. Talán azért foglalkozunk másokkal, mert a saját megoldásra váró problémáinkkal nehezebb lenne. Igen. Meg kéne állni egy pillanatra és az időt venne el, de az nekünk nincs...
Megjegyzés küldése
További információk