Pokróc kisasszony

II.

Hálát adok minden napnak, amit veled tölthetek majd el – a gondolat megfogant, de a fogak zománcos zárkáján sosem jutott át. Kimondatlanul lebegett a körhinta felett, azon a fülledt nyári estén. A távolból százféle hang szűrődött a két fiatal köré, akik bágyadtan és rendeltetésszerűen ültek a kopottas játékszeren. Kettejük viszonya jóval frissebb volt, mint az alattuk rozsdásodó festék, ami ki-kiszaggatott már néhány nejlonharisnyát. A szerelmesekről még nem kopott le a máz – tökéletesek voltak egymás szemében. Minden szempilla-omlást halk sistergés követett, a kitágult pupillák egy helyre fókuszálva lüktettek. Szívük szinte egyszerre dobogott. Boldogok és gondtalanok voltak.

Aztán apu rágóval kínálta meg anyát, aki elfogadta, mert azt remélte az illatos émelybogyó után kellemesebb lesz az első csók. De ez a rágógumi, egy különleges randevú változat volt. Sosem dobták igazán piacra, csak a kiválasztottaknak adatott meg, hogy megkaparintsák. A romantikus kellék fő tulajdonsága, hogy óriásira felfújható. Nos, anyám be is vette a szájába és párszor megforgatta a nyelvével, ízlelgette, aztán elkezdte rágni. Mikor kialakult az ideális állag – elkezdte fújni. Fújta, fújta - minden érzelmét, ami akkoriban tombolt benne, a tüdejébe összpontosította. A sejtelmes nyári este minden meghatározó zöreje belekerült abba a rágógumi lufiba.

Csoda történhetett, mert a két fiatal egyszerre rózsaszínben látta a világot – felülnézetből. Elrepültek a körhinta felett, látták a céllövölde előtt tobzódó, falu-bikákat, amint kimerevített feszes karizmaikkal, vásári kétpálcikásra lőnek. Érezték a forróra hevített olaj felszálló melegét, a lángos illatát, sőt meg is kívánták a ropogós hungarikumot, a tejfölös szájú idegenektől.  Gondolatban már a temérdek árus, haszontalan „falunap-szuvenír” portékái között nézelődtek, amikor egyszer csak szelelni kezdett a lufi. A férfi becsület és a beömlő meleg levegő azt kívánta, hogy most azonnal történjen meg, aminek meg kell.

Édesapa megnyálazta kissé érdes ajkait, egy lépést tett szíve választottja felé. Dolgos tenyerét finomra hangolta és lágyan belenyújt a lány parfümös hajába. Érezte, ahogy lüktet a vér a puha tarkóján – összeszedte minden bátorságát és félreérthetetlenül közel hajolt. Gyengéd, de határozott csókot lehelt a remegő szájra. Majd tétovázás nélkül megkérdezte: Leszel a feleségem?  A kérdésre a válasz már a poros talajon érkezett meg, ugyanis a lufi végleg szétszakadt és erőteljesen landolt a földön. Anya hangos igennel és egy öleléssel tudatta apámmal, hogy ez a valóság. Hálát adok minden napnak, amit veled tölthetek majd el – gondolta anyám, de ő ki is mondta.

- Épp így történt, emlékszel még apa? Amikor kicsi voltam, ez volt a kedvenc fejből pattant mesém. Azért, mert igaz volt. Szeretném hinni, hogy vannak még igaz mesék. Szeretnék egy saját mesét – magamnak.

- Hozzám beszélsz? – mordult fel Polett apja a kanapéról. Mondtam már anyádnak is, hogy ne motyogjatok, amikor meccset nézek, pláne ha ilyet.

- Na, jól van, halljam - mit kérdeztél?

- Semmit apám, csak egy rágót szerettem volna kérni tőled.

- Rágót?! Na, ne nevettess kislányom. Oldd meg, ott van a konyhaszekrényben.  

Polett komótosan ballagott le a konyhába és azon tűnődött, hogy mi történhetett a mese főhősével. Mikor változott meg végérvényesen a forgatókönyv?

Egyből a földet érés pillanatában?

Az első unalmas hétvégén?

Vagy a hétköznapok malma őrölte láthatatlanul finommá, a valaha oly szembetűnő, jó tulajdonságokat?

Feltépte a rágó csomagolását és reklámosan: kettőt vett a szájába. Hiába járt el úgy, ahogy annak idején az anyja, semmi nem történt.

- Ez mentolos – tutira, ez nem stimmel.

Felháborodva és kissé elkeseredetten bújt bele a csizmájába és bezárta maga mögött az ajtót. A csípős hideg emlékeztette őt az előszobában felejtett sálra, de már nem ment vissza érte. Fejébe vette, hogy keres valakit, aki megcsókolja. Ha már friss a lehelete.