Kajapornó

Nem vagyok az a fogyókúrázós típus. Nekem is van egy álomsúlyom, amit el szeretnék majd érni, de mivel nem kerültem még drasztikus távolságra tőle, ezért valahogy mindig az „itt és most” vágyaim győzedelmeskednek.

Nincs annál jobb, mint kettévágni egy lédús paradicsomot, meghinteni durva tengeri sóval, recsegve darálni rá, egy leheletnyi tarka borsot. Ízlés és kedv szerint jöhet a hagyma – ami felvágva örömkönnyekre késztet, szeret szenvedést okozni – selymes, de ugyanakkor markáns. Nagyon jól tudja, hogy nélküle kevés étel teljesedhet be. Közben, a ropogós kenyér már ott gőzölög a tányéron - a testéből kiáramló hő, megolvasztja a lágy vajat, amit, természetéből fakadóan, mindig kenyérre lehet kenni. Aranylóan csillogó szeletünkre, most már rákerülhet a korona, néhány darab, jó vastagra szelt camembert – a törtfehér ínyencség. Kívül látszólag kemény, belül érzékien lágy. Pont, mint én.

Ha megvolt az előjáték és már kellően izgatott állapotba kerültünk, jól esik végre megfogni, amit előkészítettünk. Kellemes érzés, hogy ez most csak a miénk.

Jöhet a testiség: a látvány, ha jól csináltuk – szinte könyörög, hogy érjünk hozzá. Vegyük kézbe. De ne legyünk mohók, nem árt kicsit kivárni. Gyönyörködni a szépségében, megköszönni, hogy ilyen bátran kitárulkozott. Mielőtt a szánkhoz közelítenénk - ilyenkor fokozódik igazán az élvezet – a testet átjárja a mohó kíváncsiság. Képzeletben már vadul élvezünk. Élvezzük a különböző ízeket, ahogy összecsengnek a nedvek, ahogy minden tökéletesen eggyé válik. Aztán már nem bírjuk tovább. Nyelni akarunk – és meg is tesszük.

Így teszek én is minden nap. Élvezem az evést. Számomra minden egyes étkezés: rituálé.
A nyálas állkapocs-csaták, a fogak által közre zárt íz-orgiák után, elönt a nyugalom. Minden megszűnik létezni egy kis időre.

Elégedettség és kielégülés minden, amit érzek. Legalább olyan ősi ösztön ez, mint a szex.
És legalább olyan jó.