Az én drogom

Aznap másképp keltem fel. Nem tudom a szívem dobbant-e éjjel félre vagy a levegő molekula elegyében volt valami különleges. Bizonyára felszippantottam valami égből hulló, láthatatlan tüneményt. 

Isteni sugallat? 

Az Univerzum ereje? 

A vonzás törvénye? 

A titok? 

Az entitások ajándéka? 

Az idegen lények tollbamondása? 

Nem tudom. Annyi mindenben hiszünk mi emberek. S annyi mindent elvetünk. Azt sem tudom valóban létezem-e, de ha életem minden pillanatát a descartes-i módszeres kételyben élném, úgy vélem, nem lennék boldog. Követendőbbnek tartom a középutakat. Higgyünk, de ne mindent. Mondjuk ki, de ne mindent. Hallgassuk el, de ne mindent.

"Minden erény középen jár; a bátorság középen jár a gyávaság és vakmerőség közt, a mértékletesség középút az élvezetvágy és elfásultság közt. A bőkezűség, a tékozlás és fösvénység között a követendő középút."  

 Arisztotelész - Nikomakhoszi etika

Azt hiszem, kaptam egy felszólítást Önmagamtól, hogy ideje újra bíznom. Az útmutatás személyre szóló és megismételhetetlenül egyszeri volt. Csak most, egy hét távlatából merem elgondolni, mi is történhetett. Azonban most sem akarom megoldani, sőt nem keresem értelmét sem. Úgy gondolom oka van, amiért így történt - egyszerűen érzem, hogyan kell cselekednem. Mint, ahogy azt is tudom, hogy nem áll módomban kérdőre vonni senkit és semmit ez ügyben. 

Az alvás és ébredés határmezsgyéjén jártam éppen: nyár lehetett - a falunapok negyedéve - rózsaszín vattacukor felhők takarták el a véresen fekete égboltot, és mi, emberek, áldott tudatlansággal költöttük keserves fizetésünk 2/60-ad részét fagylaltra. Aztán épp amikor eleredt volna a lúgos cukorka eső... felébredtem. 

Éberségem korántsem volt száz százalékos - de legyünk őszinték, szinte egész életünk; múltbeli emlékeink, illetve jelenünk kedvenc pillanatai, mind egy szálig a józanság tompításán alapulnak. A módosult tudatállapotot megszámlálhatatlan kézzel fogható termék és ugyanennyi emberi érzés idézheti elő. Alkotni így a legkönnyebb. Sok megboldogult író, költő, képzőművész, filozófus, feltaláló helyeselne most, ha testük nem használódott volna el.

Szóval, a furcsa gondolat egyszerre belém tolúlt. Nem volt előre megbeszélt a találka, nem voltam megfésülködve, kócos hajzuhatagom az álmos kispárnámra tapadt - de ő csak jött felém, határozottan és a reggeli lehelet sem zavarta. Magyarázkodásra nem volt idő, gondolom így volt ez anno Máriával is. Jött, látott, megszállt és továbbállt. 

Jó, nevezzük I. Hlet-nek. De nem szereti, ha így hívják. 

Bizonytalan, de annál édesebb öröm tanyázik lelkemben. És tudom, az inspiráció önmagában édeskevés, de vállalom a többit is. Hogy mi az, arról majd legközelebb. Végezetül pedig:

Köszönöm.

Magamnak és Neked.

Köszönöm, hogy olvasol.

   Köszönöm, hogy itt vagy.  

"Ha szenvedünk, hallgat a lant. Az égő házról mindenki írhat, csak az nem, akinek ég a háza. Mi természetesebb, minthogy éppen életkedvünk pillanataiban énekeljük meg szenvedéseinket és halálvágyunkat? Hisz már ahhoz is, hogy tollat fogjunk a kezünkbe, bizonyos életkedv kell." 

 Kosztolányi Dezső -Nyelv és lélek (részlet)