Ugrás a fő tartalomra

all in

Olvastam neked és te értettél. Rád néztem és te féltettél. Volt idő mikor megszépítettél és volt amikor megrémítettél. Olyat adtunk egymásnak, amit sosem feledek, de el kell, hogy engedjelek. All in, mondhatnám, de a kezemben kevés az ász pár. Nálad van a másik kettő, így sosem nyerhetünk. Dobjunk hát be mindent. Te és én.
Majd, ha egyszer erős leszek, talán új játékba kezdhetünk, de amíg véges a pakli neked többet nem adhatok, mint magamból egy harapásnyi darabot. Legyen a tiéd a piros kőr és akkor ennyi nekünk lefőtt.
Van, amikor úgy a jó, ha nem jó.
Van akit a szenvedés és a szenvedély éltet.
Tudod, komolyan senkit sem veszek, magamat sem.
Félek feledni és rettegek szeretni. Pedig tudnék.
Talán nem jött el az ideje annak, hogy megélhessem, milyen is, ha egyenlő felek néznek egymással szembe. Talán kislánnyá válok, amikor összeér a testem veled. Az is lehet, hogy pont olyan lehetnék, mint amilyen soha máskor, de nehéz a mostban lenni bátornak.
A szavakkal jól bánok, de mindhiába ha érzéseket kell megzabolázni. Hamar megkedveltelek, talán meg is ...
A lényeg, hogy legyél boldog és valahol maradj meg nekem, annak az embernek, akinek elkönyveltelek. Nehéz számot vetni a tetteinkkel, de soha semmit a húsz év alatt nem bántam meg. A következményekkel is számolok, épp ez az, amit most tennem kell. Számot vetek az érzésekkel, amik viharként tombolnak bennem. Szép kis álcát fejlesztettem ki, egyedül saját magam ellen nem véd.
 De nyugodt lehetsz, nem várok semmit.
 xxX

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gyász-színű Péntek

Sajnálom, hogy az emberek a számok és a tárgyak rabjai lettek. Mialatt a világból szép lassan kivesznek a valódi értékek, mi még csak észre sem vesszük, hogy baj van, mert az orrunknál fogva vezetnek minket. Mindig van mivel hülyíteni a népet – „tapossák csak egymást” – most pl. a kamu 70%-okkal „járnak jól” az emberek. Elborzaszt, hogy vannak, akik ész nélkül vásárolnak olyan termékeket, amikre szükségünk sincs, csak azért, hogy ki ne maradjanak valamiből. Valamiből, ami receptre fel van írva a reklámok segítségével. A helyes értékrend szerint, nem attól leszel valaki, mert megvásárolsz valamit. Ha ugyanis ez minden, amit letettél az asztalra, akkor semmi sem történt: beálltál a sorba.  Nem, az nem valódi tett, nem elismerhető cselekedet, hogy egy számlára ráírják a nevedet és birtokosa leszel egy tárgynak, ami abban a pillanatban annyit ér, amennyit adsz érte. Igazából annyit sem, mert az előállítása a tizedébe sem került. A megvásárlás pillanatától fogva csak csökken az „értéke”...
4 megjegyzés
További információk

Esti mese cukormentesen

  Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy futószalag. Az avatatlan szemeknek, igen egyszerűnek és közönségesnek tűnhetett - ugyanolyan piszkos, fekete futószalag volt, mint a többi. Senki nem becézte, érintést vagy simogatást nagyon ritkán kapott. Alapvető tárgynak tartották, munkájának fontosságán nem elmélkedtek. Legtöbbször méltatlanul bántak vele, értéke kizárólagosan akkor emelkedett meg egy kicsit, amikor a szalag minden négyzetcentimétere tele volt áruval. Ekkor sóvárgó szempárok kémlelték az olykor mozdulásra bírt szállítmányozót és türelmetlenül várták, mikor bukkan már elő legalább egy néhány centiméter széles, fekete terület. Hangos sóhajjal nyugtázták, hogy végre pakolhatnak az üres részre és néha elmormoltak mellette egy szelíd dicséretet.  A futószalagok élete ennyiből állt. Fáradhatatlanul görögtek tovább a fogyasztói társadalom remekei alatt - az ő érdemük volt, hogy a pénztáros nyújtózkodás nélkül kézbe vehette a joghurtot bifidus essensis-szel, beblokkol...
Megjegyzés küldése
További információk

sin(x)

Grafikont kellett rajzolnom az életemről. Moncsitól kaptam hozzá színes tollat, ceruzát. Volt csillám is. Meg ragasztó.  Nehéz volt elkezdeni, aztán meg befejezni. A csillám nem kellett. Nem tudtam hova szórjam.. A filctollakból sem használtam mindet, nem volt szükségem színekre. De a végén rájöttem lehet, hogy tényleg én vagyok az a görbe, én vagyok amikor épp a nullát karcolja és én vagyok amikor a magasban küzdök a nagy boldogsággal. Ez se jó, az se jó amikor grafikonként én élem meg a hullámzást.  Hányinger. B6. De néha a vitamin sem segít:) Visszatekintve viszont az ember már azt sajnálja miért nem örökített meg minden egyes pillanatot. Mindig azon kesergünk, hogy mi volt és mi lehetett volna. Miért nem tudunk teljesen megélni egyetlen pillanatot sem és legfőképpen miért kell nekünk mindenre tudni a választ? Néha jó menni, ha úgy érzed menned kell. És lehet, hogy az ismerős sarkon túl valami vár rád. De ki Ő? Vagy mi ő? Vajon tudja,...
2 megjegyzés
További információk