Lom hullás

Jön a tél, erősödik a nyomás, egyre jobban fáj a vállam és ez még csak a kezdet. Mindennapi terheinket itt cipeljük, de jó esetben le is tesszük, mikor hazaérünk innen-onnan-amonnan. 

De mi van amikor halkan szuszogunk, agyunk is lejjebb tekeri a hangerőt, szívünk sem zakatol már olyan hangosan, transzba vagy ágyba esünk?
Ilyenkor leltározunk.
Éjjel az ezer feldolgozatlanul maradt kínunk hatalmasra duzzadt kullancsként igyekszik velünk együtt pihenni, de élősködőnk életszínvonala már jelentősen a határérték alatt van, a napi betevő, olyan, mint a mézesmadzag:
reggel a gazdatest által beszívott korai napfény
több se kell, hopp egy pillanat alatt be is szürcsöli a hirtelen jött segélyadományt. Hangulatunk ismét stagnál. Kétségbeesetten őrlődünk a hétköznapiság és rutin malmában.

De mi van ha többé már az oly gyakran csuklásra kényszerített, végtelenül elfoglalt, IDŐ sem hozza meg a kívánt gyógyírt? A 'sérülés' elveszti legfontosabb tulajdonságát, a mulandóságot és többé nem mi döntjük el melyik tüskét meddig cipeljük.
Szúrt eleget? Ki kaparjuk! Addig piszkáljuk míg fel nem feslik a bőrünk, ki nem serken a vérünk, míg útjára nem engedjük a frányát.. 

A gondjaink, mint húsunkba nőtt bogáncsok ragaszkodnak majd hozzánk, mégis mit kezdhetnénk olyan tépőzárral ami csak zár, de vissza már nem nyithatjuk? Mert igenis van olyan bánat amit hordanunk kell egy darabig, de nem lenne-e jó ha csak éppen addig kéne, amíg úgy érezzük?! És ha már inkább megválnánk tőle, akkor elengedhetnénk, vagy csak egyszerűen, tudni vélnénk, hogy megtehetnénk. 

Most azokhoz, szólok akiknek van olyan terhük, amit már nagyon régóta cipelnek. 
Vessünk számot végre valahára és leltározzunk most együtt éjszaka.
A szív, az agy, a lélek. Összhangban jobban megy majd, higgyétek el.
Mielőtt bármilyen döntésre is jutnátok, azt tudnotok kell, hogy néha elengedhetetlen szortírozni, hiszen nem halmozhatunk fel minden emléket, bűnt, bánatot.
A sebeket hagyni kell összeforrni és ha a folyamat nem indul be magától, akkor nem szégyen sem segítséget kérni, sem adni.

 Én majdnem lemaradtam az őszi lomtalanításról, 

de szerintem ha sietek még éppen, hogy elfújja a szél.