Nagyon ritkán eszem csokit. Szandra is tudja, meg bárki aki kínált már édességgel. De az biztos, hogy ha megkívánom akkor legalább igyekszem olyat választani amelyik, friss, ropogós, alt hangzással törik, beindítja a fantáziámat és alig várom, hogy a számba vegyem és megkóstoljam. Épp találtam is egy megfelelőt, de valakinek nagyobb szüksége volt rá. Láttam amint egymásba olvad a test és e kéjes édesség. Olykor más öröme is elég ahhoz, hogy én már ne is kívánjam a csokit:)
Másrészről pedig amúgy is csak ártott volna ez a túl értékelt, kultuszízű, rejtélyes drog, melyhez oly sokan fordultak már.
Van akiben az önsajnálatot erősítette tovább, mikor a tükörbe nézve meglátta maszatos arcát, pedig eredetileg megváltást akart érezni a csokoládé nyállal keveredésekor.
Van olyan is aki a csokoládéban tartalmas élvezetet lát, de nem a maga tárgyi valójában, hanem a továbbgondolt bugyilecsalogató kedvességben.
Van olyan is akinek a csokoládé a jutalom szóval egyenértékű és bár mindig kihisztizte gyermekként is a napi adagot, mára már inkább kondibérlettel ajándékozná meg magát, persze miután összetörte a funkcióját rég elvesztett savanyúságos üveget, melyben a csokipénzt tartja.
Van akinek egyenlő a romantikával, sőt mi több kedvesével eszik csak csokoládét, előtte, közben(!?), utána.
És végezetül van akinek csak a szeme kívánja, mégis letuszkolja. Erre talán csak a korunkra oly jellemző birtoklásvágy lehet magyarázat, ami mindennél fontosabb - úgyhogy miért ne kapná be ő, az utolsó pár kockát, hiszen már az előző 6 sort is megette.
Végezetül rájöttem, hogy már az inger sincs meg, hogy a hatalomvágyó csokit vagy bármi nemű térdre kényszerítő édességet megkívánjak. Jó nekem így, ahogy van.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése