Ugrás a fő tartalomra

Vény nélkül

Bámulok egyenest,
bele a szikrázó napba,
forró könnyem karcolja
arcomat a kora délután
mámoros teliholdján.
Komor gyönyör üdvözöl
Folyton rettegve üldözöl
Sejted mit érzek?
Kínt, zajt, szerelmet.
Kétes örömöd ebben
Rejlik, Szívbajom
Egyetlen kiváltója
Te vagy és talán
A gyógyír létezik,
De időben elér-e
Hozzám ...

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tárd ki bátran II.

Ablakok. A külső üveg. Van valami groteszkség abban, ahogy az életünket éljük – tetszelgünk idegeneknek, senkik kedvében akarunk járni. Megfelelni vágyunk elvárásoknak, amelyeknek gonosz butaság az alapja. Gondoljunk csak bele, ha valamiből határozatlan, ugyanakkor véges számú darabunk van, elosztogatnánk olyanoknak, akik nem érdemlik meg? Szerintem minden egyes percért kár, amit elvesztegetünk. Nem tudom miért, de ritkán érzem azt manapság, hogy bárkit is érdekel az, ha minden rendben van. Unalmas, ha boldogság honol? Bosszantó, ha nem szűkölködünk semmiben? Fárasztó, ha másnak jól megy valami? Ez is "negatívkodás", de még mennyire. Ez is bántás. És talán nem is annak, akiről motyogunk. Talán minket emészt fel a rosszindulat, talán minket kínoz a nép betegsége a reflux, amit a temérdek emésztetlen szó okoz. Talán azért foglalkozunk másokkal, mert a saját megoldásra váró problémáinkkal nehezebb lenne. Igen. Meg kéne állni egy pillanatra és az időt venne el, de az nekünk nincs
Megjegyzés küldése
További információk

sin(x)

Grafikont kellett rajzolnom az életemről. Moncsitól kaptam hozzá színes tollat, ceruzát. Volt csillám is. Meg ragasztó.  Nehéz volt elkezdeni, aztán meg befejezni. A csillám nem kellett. Nem tudtam hova szórjam.. A filctollakból sem használtam mindet, nem volt szükségem színekre. De a végén rájöttem lehet, hogy tényleg én vagyok az a görbe, én vagyok amikor épp a nullát karcolja és én vagyok amikor a magasban küzdök a nagy boldogsággal. Ez se jó, az se jó amikor grafikonként én élem meg a hullámzást.  Hányinger. B6. De néha a vitamin sem segít:) Visszatekintve viszont az ember már azt sajnálja miért nem örökített meg minden egyes pillanatot. Mindig azon kesergünk, hogy mi volt és mi lehetett volna. Miért nem tudunk teljesen megélni egyetlen pillanatot sem és legfőképpen miért kell nekünk mindenre tudni a választ? Néha jó menni, ha úgy érzed menned kell. És lehet, hogy az ismerős sarkon túl valami vár rád. De ki Ő? Vagy mi ő? Vajon tudja, hogy részese valaminek amihez neked is közöd van
2 megjegyzés
További információk

Nagyok

Alternatív valóságban foltos csipketeríték Erőtlen nap szív rokon-arcokat fakóra épp Halványodó élet - függőleges képkeretben Kövült porcukor a szívek helyén képzeletben Időszerű találkozás, fűrészpor takarja a jeget Lépések: egyszerre tágítják és szűkítik a teret  Ház közepe felé tartva verbálisan támadnak Dimenziók pusziként csattannak egymásnak Szálkás küszöbön átlépve, a felnőtt alárendelt gyerek Nehézséget nem okoz, hisz egyből beugrik a szerep Megnyugvást tálalnak vacsorára csorba tányérokba Aranyló orvosság: vérré válik a fáradt árnyékokban Errefelé az Idő múlását import sorozatokban mérik Napközben, a szöszmötölés órányi szünetében nézik Világ, esemény, közélet - a tévé az értelmezést kínálja A keserédes ízvilágot túlélhető dózisokban diktálja Sűrű menetrendet kultiválják a szokásos kérdések A dialógusra a háttérben futó szappanopera féltékeny Kincsek selyemkendőben, szerencsét hozó Őseim Múlandó szépet, mint Életet örök elfogadó Hőseim
Megjegyzés küldése
További információk