Fáradt, öreg csontjaival nyekergő hanggal kelt fel, de a olajozatlan sírás nem az ágyból jött. Végtelenül szomorú napokat élt meg. Magányossága felemésztette őt. Egyetlen örömét unokáiban lelte. Akik viszont nem keresték őt. Négy unokából csak kettő vette a modern életből való kizökkenéssel járó fáradtságot és látogatta meg heti rendszerességgel nagymamáját. De Vera, mert így hívták az öreg hölgyet, valamiért mégis csak egyet dédelgetett halkan, csendben. Leányának első kislányát, aki szerelemgyerekként fogant és nagy port kavart a nyugodt kisváros lakótelepének első emeleti 2 szobás lakásában. Ő volt az aki miatt képes volt hajnalban kimenni a buszpályaudvarra, mert előző nap azt mondta: holnap, lehet, hogy a 7:50-essel megyek. Bármily meglepő ő ötkor felkelt, komótosan kiballagott és szétfeszegette a sokat látott szemeket a lezárt szemhéjak alól. Tornázott egy kicsit, mert mindig szokott. Kávét főzött és nagyon lassan, fájdalmak közepette felöltözött. Majd, hogy elviselhetővé tegye elkövetkezendő óráit, sorra vette be gyógyszereit. Tizenkettőt. Ránézett az órára, majd körüljárta a kisszobát, amit kora reggeli erőtlen fénysugarak kereszteztek. Ezt nagyon szerette, talán egy két percig még boldognak is érezte magát. A fehér orchideákon egy ilyen idős asszonynak szinte megszámlálhatatlanul sok tökéletes virág csücsült. Gyermeki rajongással fedezte fel az új élet kezdeményeket kis "virágoskertjében". Ezekben az utánozhatatlan pillanatokban mindig meglátta az erőt, melyet ő már nem birtokol, de segítségül igénybe veheti. Mert aki rászorul annak általában van lehetősége, csak tudni kell élni vele. Ilyenkor bár nem volt hívő és nem tartozott semmilyen vallásba, csendben, úgy, hogy csak a szája mozgott, Isten tudja milyen nyelven, de elmormolt egy imát. De jaj ki is zökkent, mert kevés nyugdíjából nem telik semmi luxusra, így hát a két almából elvett egyet, a fél citromot gondosan becsomagolta és elindult. Útközben egy lila hagymát még vett a boltban, mert unokája nagyon szereti, paradicsommal, sóval, borssal, egy kis ecettel. Pénztárcájában nem volt nehéz megtalálni azt az 50 forintot amit fizetségül kértek tőle a kis üzletben.
Negyedóra óvatos gyaloglás után odaért a buszhoz, de a tájékoztató táblára pillantva rájött, hogy még van majdnem egy óra amíg a szeretett tekintetre és a ropogtató ölelésre várnia kell. Megéri, gondolta magában. De lábai örökké fájtak, sosem szűnt meg az érzés. Így fél óra múlva már kínokat élt át. Hideg is volt így már mind a tíz lábujja fázott a kopott cipőben és a foltozott zokniban. Teltek a percek, de Dia nem jött. Az emberek gyülekeztek, majd összenyomva az alacsony hölgyet. Később a busz is beállt, hamar megtelt és elindult. Egy darabot kiszakítva Vera megfagyott szívéből. Tétován állt még pár percet majd dideregve elindult haza. Amúgy sem laza járásán a reggeli hűvös szél nem segített. Mire hazaért végtagjai zsibogtak, piroslottak és habár szülőhazájában nem ritka a mínusz 50 fokos hideg, régen volt már az az idő amikor a vértől duzzadó testnek nem számított, hogy mi van kint, hiszen lüktetett benne az élet.
Úgy ahogy volt, kabátban és cipőben bement a nagyszobába, felvette a telefont és tárcsázott. Fejből tudta a számot, mert ezt hívta leggyakrabban.
Ekkora felvettem otthon a mobilomat és kiabálni kezdtem, hogy miért ment ki olyan korán elém, hiszen nem is mondtam biztosan, hogy azzal a járattal megyek. Erre ő remegő hanggal annyit mondott csak látni szerettelek volna és szinte hallottam ahogy a mondat után gördült egy könnycsepp a kagylóba. Majd megszakadt a vonal.
Én sem bírtam tovább aludni a meleg ágyban. Így elhatároztam, hogy összepakolok és előbb megyek a városba, bár súlyos táskáim lesznek, mert épp visszautazóban vagyok oda, ahol tanulok. De az alaptábort akkor is mamámnál jelölöm ki és megölelem, megcsókolom könnyektől puha arcát és megnyomkodom az élet súlyától meggörbült hátát. Majd azt mondom neki a lépcsőházban, hogy ne haragudj, amiért ilyen felelőtlen voltam, tudhattam volna, hogy milyen vagy. Tudhattam volna, hogy ha én 7:50-et mondok, akkor te ott leszel hétre. Tudhattam volna, hogy nem tehetek veled ilyet.
Bocsáss meg! Várj meg, jövőhéten jövök hozzád.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése