Elhanyagolt termékenységemet kutatom. Egy ideje megfosztottam tőle saját magam. A régen úgy szeretett életem valamiféle sablonba kényszerült. Számomra nem volt megfelelő díszdoboz, így hát kiterjesztésem, minőségem alakult a kívántra, a többség által elvárthoz hasonlóra. Rejtett igényeimről, eltemetett vágyaimról nem vettem tudomást és megdupláztam az abba vetett hitemet, hogy minden rendben van így. Folytattam tehát az idomulást, a beilleszkedést, a tolatást a szűkebbnél szűkebb helyekre. Szegényes sóvárgásba taszítottam magamat és a hétköznapok hétvégére magasztalásában találtam menedéket több, mint egy szemeszterre. Télen, az ember csak pislog, hogy mi is a helyzet. Hiszen, a nyár egy szempillantásra elmúlik, az ősz mindig azzal telik el, hogy meggyőződést gyúrjunk az örök kételkedésből, ami aranyvasárnap környékén magfúziót indít el agyunkban és hidrogénbombaként pusztít el mindent, amit próbáltunk felépíteni. Hosszas és hasztalan munkánk eredményét, még a nyugdíjazot...