ohmyheavysoul

Elpárolgó füstös memória A fejek fölül hol a glória?  Négy fal közé zárva gomolygó Ködben várakoznak a toporgók Szabadság érzéssel választottak börtönt Táblázott kiút? Innen nincs exit rögtön Lassú világban fanyar ízű az elmúló idő  Szahara szájú szeretők - igazából kik ők? Csinos arcok, formás testek: a fiatalság bonyolult és merengő Lázadás és káosz: szemfehérjék izzó mosolyában senyvedő  Hazug oxigén - fénytelen torkokból fújt mesék illannak el  Egyszerű bájukkal a lét elviselhetetlenségét tompítják el Átlátszatlan, bemattult poharak szélére száradt érzést sikálók Tükör mélyére mászó, magukra visszanézők: hamisból kiszállók Elharapott ínyrózsaszín ígéretek: remény illatú fogadalmak Múló zsibbadás után fül-zúgnak a megváltó forradalmak

Alternatív valóságban foltos csipketeríték Erőtlen nap szív rokon-arcokat fakóra épp Halványodó élet - függőleges képkeretben Kövült porcukor a szívek helyén képzeletben Időszerű találkozás, fűrészpor takarja a jeget Lépések: egyszerre tágítják és szűkítik a teret  Ház közepe felé tartva verbálisan támadnak Dimenziók pusziként csattannak egymásnak Szálkás küszöbön átlépve, a felnőtt alárendelt gyerek Nehézséget nem okoz, hisz egyből beugrik a szerep Megnyugvást tálalnak vacsorára csorba tányérokba Aranyló orvosság: vérré válik a fáradt árnyékokban Errefelé az Idő múlását import sorozatokban mérik Napközben, a szöszmötölés órányi szünetében nézik Világ, esemény, közélet - a tévé az értelmezést kínálja A keserédes ízvilágot túlélhető dózisokban diktálja Sűrű menetrendet kultiválják a szokásos kérdések A dialógusra a háttérben futó szappanopera féltékeny Kincsek selyemkendőben, szerencsét hozó Őseim Múlandó szépet, mint Életet örök elfogadó Hőseim

Kis fekete akkumulátor, selejtségét ezüst betűk rejtik A leírás elegáns titkot őriz, az olvasók nem is sejtik Újszerű külső: vékony, ha kínos is, mégis kicsit lapos Hidegben gyorsabban merül, ha a töltés nem alapos Végső energiáig szolgál a jószág, mérhető milyen sugárzó Helyesen tartva messze kísérő, mély hiányérzetet fugázó Efféle veszélyes alkatrész, élethű vázban is föllelhető Mérnökhiba eredménye: kizárólag szeretettel tölthető Életjátszma: mindenki merül-töltődik. Hol van a jó dokkoló? Az otthon - amibe passzol a test - a nyugtalanságot blokkoló Napközben láthatatlan kémia: forrósodó sav, fel tud robbanni A tudattól: olyan töltő vár rá, kitől a szíve meg tud dobbanni Cirillről fordított értelmezhetetlen kézikönyv már nem elérhető Az érzés, ami a csatlakoztatást követi, a töltődő lélekben mérhető  

a műanyag pohár el dobható, nem kérdé s használttá a tiszta is könnyen rontható felszínes helyről inni  üdítő érzés vibráló városi lelket összeroppantó sok hiábavaló pohártöltögetés után valódit keresel és ez igazi áldás remegő kézzel festettet kutatsz bután  felhajtod a korai piacot: Ő vár rád   marasztalni akarónak igazi melós szépség idő míg száj és perem egymásra talál   porcelán csészében kortyolható mélység sűrűjében teafű, abból oldódik a halál  Hitka Viktória - Porcelán csésze

nézd, az ott alumíniumban táncikál, kormos és vadóc opál viasszal tartja magában a lelket a leértékelt kanóc halvány, erőtlen láng az égieknek fitogtat: de tündöklése múlékony  vonagló semmi-fény, látványát  a szél neveti: s az ő kacaja gyúlékony a vergődő csóvát szurkálja a felismerés: éles fuvallat eloltja, félhet Ő árnyék-népszerűsége már önmagában kegyetlen: percekben mérhető végül hűvös humorát, mint igazságot leheli szét: hamar füstté válik a mű-ártatlan nesztelen estén álmok foszlanak szét a szélben:   a                                                                                                                                              sosem                                                                                             volt                                                                                                 románc                                                                                                         így                             

zöld szemek alján feneketlen kút, nem áll víz ott túlcsorduló érzéseket kivezető örök-forrást sírok törékeny újságpapír - betűk, kontextus - átlátom az instant messzelátót nyirkos tenyérrel formázom fókuszban a szégyenlős táj, ősz-színekkel takarózik a horizontot kémlelem, miközben a kétely vakarózik vad és szelíd szikrákat szórnak az illékony képzetek szűk távcső keresztmetszetében szorítom a két kezed félek éles könnyeket szül a gondolat, ha torkomon akad döntök: hallhatóvá gyúrom még ha viszonzatlan is marad elárulom félszegen: kettőnket látom egy poszterszerű helyen vakít a szerelem, melengető fények kápráznak a szemüvegen